Csináltál már olyat, amire a környezeted egyhangúan azt mondta: neee, ne legyél hülye!? Egy érthetetlen döntés az életedben, a karrieredben, a vállalkozásodban? Valami, ami más…

Azt hiszem, nagyon furán vagyok összerakva. És nem is tudom, hogy mit szeretnék jobban: hogy azt mondhassam, az emberek úgy általában vannak furán összerakva, mert akkor tudnám, mind ilyenek vagyunk… Vagy annak, hogy én vagyok furán összerakva, a többiek nem, mert akkor azt érezhetném, különleges vagyok. Különleges, a magam fura módján.

Mennyire lehet igaz ránk, emberekre, hogy egyszerre akarunk valahova tartozni és kiemelkedni, másnak lenni? Hisz manapság a normalitás unalmas. De hogyan emelkedhetnénk ki, ha nem tartozunk valahova. Hisz csak valahonnan lehet kiemelkedni. És ha kiemelkedtünk, akkor még tartozunk valahova? Milyen kiemelkedés az, ami még nem emel ki annyira, hogy ne tartozz oda, ahonnan kiemelkedtél? És ha kiemelkedtél, akkor az azt jelenti, hogy azok közé tartozol, akik kiemelkedtek, tehát olyan vagy, mint ők? De ha ki akartál emelkedni, megtetted, de ott újra olyan vagy mint a többiek, akik kiemelkedtek, de te igazán kiemelkedni szeretnél, meddig kell emelkedned, hogy annyira legyél kiemelkedve, hogy már nincsenek körülötted, mert annyira más, annyira különleges vagy.

És mi lesz ott? Magány? Üresség?

Számomra az, hogy valahova tartozzak, alapvető szükséglet. Vágyom a valahova tartozásra. Társra. Családra. Barátokra. Az összetartozás érzése biztonságot ad, jó önértékelést. Milyen jó már, amikor a kedvenc kávézódban pontosan tudják, hogyan iszod a kávéd. Érzed, ez a te helyed. Talán ezt nem is kell nagyon fejtegetni, ott van bennünk az érzés, a melegség, az ellazultság, talán egy pici mosoly is megjelent most, olvasás közben, ahogy átfutott rajtunk az a megmagyarázhatatlan lágy melegség. Jó valahova tartozni. Jó, mert akkor nem vagyok egyedül. Pedig olyan kíméletlenül tud ez az érzés jönni. Csak úgy, a semmiből. Egy beszélgetés után, ahol nem hallottak meg. Amikor nem köszönnek vissza. Amikor lehülyéznek, hogy mit vettem, kire szavaztam, milyen a ruhám, a hajam, meg egyébként is… akkor, ott elveszik tőled a valahova tartozás aprócska darabját. És azok, akik együtt mondják ezt, tudják, ők összetartoznak. Lefagytál, picit meghaltál, szíved szerint elfutnál. Elfutsz? Hm. Lehet. Vagy inkább újra elmész közéjük. Oda, ahol eddig senki se nagyon voltál és újra megpróbálod. Talán veszel másik autót, ha van rá pénzed. Ha nagyon szeretnél ott lenni a többiekkel, lehet, hogy az autód mellett lesz hiteled is, meg pár szar éved. De talán akkor majd azt mondják, király vagy, haver. Szóval, talán egy kicsit ott is vagy, talán egy kicsit nem, de már annak is örülsz, ha nem téged cseszegetnek. Talán egy kicsit te is cseszegetsz majd valakit és ha szerencséd van, a többiek egy kicsit veled fogják cseszegetni azt, akit te cseszegetsz. Megérkeztél. Ez volt az oviban is. De te 40 múltál. Nem kell kilógni, az nem jó, az látszik.

De te más vagy.

Más vagyok? Szeretek máshogy csinálni dolgokat. Azt hiszem ez a másik alapvető szükségletem. Talán máshogy gondolkodom, talán más dolgokban látok lehetőséget, talán más döntéseket hozok az életemben. Mert olyan dolgot szeretnék csinálni, amit más nem nagyon, vagy csak kevesen. Nem izgatnak a hagyományos, kockázatmentes vállalkozási ötletek. Keresem az újat. Szeretem felfedezni a lehetőségeket és ezeket az új lehetőségeket igyekszem ki is aknázni. Szeretek mindent máshogy csinálni. Elmondani azt, amit más önmagának sem akar bevallani. Elgondolkodtatni. Mire ez a nagy különbözni akarás? Mit adhat ez nekem? Azt értem, hogy mit ad a valahova tartozás, de a különbözni akarás?

Szeretném megmutatni magam?

Persze, hogy szeretném. Ha nem tenném, elvárható lenne az, hogy lássanak? Ez talán az egyik alapja a valahova tartozásnak. Nem? Ősidők óta festik magukat a nők, ma már újra a férfiak is. Szeretjük a csinos ruhákat, vagy a szép autókat, vagy egy jó táskát. Bármit, amit, ha meglátnak, valahogy ránk vonja a figyelmet. Talán ebből tudom, tudjuk, hogy vagyunk, létezünk. Szeretném azt, hogyha megláttak, akkor elismerjenek, beszéljenek rólam, a munkámról, vagy tiszteljenek? Persze, hogy szeretném. Jó érzés, ha azt mondják: ügyes, okos, tehetséges ember vagyok. Hogy húúú, meg hóóó, ezt milyen jól megcsináltad. Dumáljunk! Hívhatlak? Segítesz? Ez fura?

Hogy ez mit ad nekem?

A közösségen belüli létezésem visszaigazolását. Erősítik az önbecsülésem, az önértékelésem nő. Bővülnek a kapcsolataim, fejlődik a hálózatom (tehát a kiemelkedésem erősíti a közösségi pozícióm). Ez karrierlehetőségeket nyit, tudást ad és talán egy belső elégedettséghez vezet. És ez az érzés valahogy hozzájárul az általános életminőségem javulásához.

És ezt adja a kiemelkedés?

Hm. Nem mindig. Talán az a jó kiemelkedés, amikor olyan vagy, mint a többiek, csak egy picit jobb valamiben. Picit. Jobb. És csak valamiben. Ez a picit és ez a valami legyen olyan, amit megértenek azok, akik közül szeretnél picit kiemelkedni. Mert ha nem értik, akkor már nem picit jobb vagy, csak egyszerűen hülye. Hol picit, hol nagyon.

Számít ez?

Nos, ez itt a kérdés! Persze, hogy számít, hisz talán a valahova tartozás sokkal ősibb igény, mint a különbözni akarás. Bár az alfa hímnek is különböznie kellett a többitől, különben nem lehetett volna alfa. De az alfának is kellett valahol alfának lennie. Szóval az talán kijelenthető, hogy a valahova tartozás vágya erősebb, ha nem is ősibb, mint a kiemelkedés vágya. Jobb valahol lenni nem kiemelkedve, mint sehol sem lenni, mert ott kiemelkedni sem lehet.

Maradjunk a témánál!

Mi van, ha annyira különbözöl, hogy nem értenek és ezért kritizálnak. Hisz, ha valaki valamit nem ért, akkor az önbecsülésének védelmében a megoldás az, hogy te vagy a hülye, ő biztos nem. Ez szarul esik? Szarul. A döntésekben befolyásol? Mást fogsz csinálni? Kitartasz az ötleted mellett? Mi lesz a vége? Mikor lesz neked igazad? Ha meg tudod csinálni és sikeres leszel?

Na, ezt vagány dolog kipróbálni! Ebből van kevesebb. Tételezzük fel, kipróbáltad és nem sikerült. Akkor már biztosan hülye vagy, hisz a többiek előre megmondták. Ne tedd! De te nem hallgattál a jótanácsra, az okosabbra. Innen nehéz visszajönni. De mi a helyzet, ha megcsináltad? Sikeres vagy. Ez igazol. Vagány voltál, zseni! A történelmet a győztesek írják. Ha szerintük lapos a Föld, akkor lapos.

Biztos?

Sikeres vagy. Küzdöttél, hogy más legyél, ne olyan, mint a többiek. Jobb valamiben. És akkor jön a nagy mondat: Neked könnyű volt. Hm. Mi van? És csak ülsz csendben és iszod a söröd. Hiába a siker, hiába a valamiben jobbnak levés. Valahol rájössz, nem ezen múlik az egész.

Szóval, mi is a helyes út?

Olyannak lenni, mint a többiek? Másnak lenni? Lehetsz-e más és ha igen, mennyire? Hogyan tartozz valahova, ha más vagy? Nem tudom, nincs válaszom, ebben úszom épp. Írhatnám a sallangokat, hogy válaszd önmagad, azt nem bánod meg és hasonló bölcseleteket. Közhely? Az, persze, ettől válaszd magad, mert tényleg ez a lényeg, de ettől még megbánhatod 😊 Hisz, ha a valahova tartozásod olyan helyre húz, ahol azok, akik már ott vannak, nem megérteni akarnak téged, csak rájönni arra, mi a baj veled, akkor ez egy nehéz menet lesz. És talán ők sem bántani akarnak, csak szeretnének tartozni valahova, vagy csak nem értik az egészet. És talán nincs rá időnk, a kérdésekre, a megértésre, egymásra.

Nincs válaszom. Talán csak azt kellene megérteni, hogy „egyforma köztünk a különbség”.

—
A cikk eredetileg a vendler.hu blogon jelent meg.