Visszatérő gondolatom volt korábban, hogy milyen lehet egy tiszavirág élete? Évekig fejlődik az iszapban, majd a megfelelő pillanatban – minden évben egyszer -, összehangolva, ugyanazon a napon a lárvák felbukkannak a folyóból és hirtelen, 5-10 perc alatt átváltoznak a kifejlett állattá, majd leélik pár órás felnőtt életüket.

Ez a pár óra egy látványos, víz feletti szenvedélyes örömtánc, benne a kirepülésükkel, udvarlásukkal, násztáncukkal, párzásukkal, peterakásukkal és ennek a hirtelen bekövetkezett orgiának talán elengedhetetlen zárásával, a pusztulásukkal.

Milyen lehet ezt megélni?

Évekig létezni valahogy, évekig fejlődni, küzdeni, túlélni majd ahogy hirtelen minden felgyorsul, töredéknyi idő alatt felnőni, kirepülni, udvarolni, szeretni és szeretve lenni, utódot nemzeni…

Mekkora flash?

Boldognak lenni és ebbe egy pillanat alatt belehalni. És ez az egész milyen rövidke kis idő az előtte lévőhöz képest?

Ilyen lenne a mi életünk is? Ez vár ránk?

Akár munkában, akár párkapcsolatban, vagy csak úgy, egy élethelyzetben évekig elvagyunk, létezünk, küzdünk, fejlődünk és talán olyan hosszan tart ez az idő, hogy nem is hisszük, hogy valaha bármi is megváltozhatna? Hisz olyan ritkán látjuk azt, hogy valakiknek sikerül… évente egyszer és az is csak egy pillanatig tart. Kívülről nézve ez a pillanat elbizonytalaníthat: megéri mindez?

Nem tudom, de kipróbálom és majd a benne lenni és boldogan belehalni megadja a választ.

—
A cikk eredetileg a vendler.hu blogon jelent meg.