Egyáltalán, van-e értelme ennek a kérdésnek ebben a formában? A múltkori írásomat megosztottam a facebookon, linkedinen. Meglepően sok embert szólított meg. Elégedett voltam, örültem. Jöttek a megjegyzések, visszajelzések. És akkor elkezdtem nézni a számokat. Mennyi a lájk, a megjegyzés, hányan jönnek át a blogra, mit mutat a statisztika. Állat, ez beindult! Mi legyen a következő poszt? Mivel lehet ezt fokozni? Mások miről írnak, chatgpt mit mond?

Na jó, ezt most hagyjuk abba.

Fura érzés fogott el, ahogy realizáltam, mit csinálok. Arról írok, hogy a cégépítésemben a minőség a fontos, nem a mennyiség, erre azt veszem észre magamon, hogy az erről szóló írásomnál a mennyiséget nézem. Sőőőt, azon kezdek gondolkodni, hogy mit írjak, ami növelni tudja a számokat. Pedig csak csinálni kellene azt, amit eddig. Leírni, ami bennem van és majd kiderül, kinek tetszik. De hát itt is az van, hogy talán valamilyen minőséget jelöl az, ha sokakra hat az írás. Persze, valahol ez így van.

Így van?

Van Gogh élete során valamivel több mint 2000 művet alkotott, miközben alig néhány példányról tudjuk, hogy akkoriban megvették. Ez levon valamit a minőségéből? Bizonyos szempontból igen, hisz az a környezet, amiben alkotott, nem ismerte el. Mindig foglalkoztatott a kérdés, hogy mitől művészet a művészet, honnan lehet definiálni: a művész személye tesz valamit művészeti alkotássá? Az alkotás szándéka, azaz a cselekvés adja meg ezt a minőséget, azaz hogy valami műalkotás? A mű önmagában értelmezhető alkotásként? A befogadóra gyakorolt hatás dönti el ezt a minőséget?

Könnyű ezt a kérdést feltenni a saját írásaimmal kapcsolatban. Attól lesznek-e jók az írások, ha sokakra hat és sokan reagálnak rájuk (ha igen, akkor fontosak a számok, statisztikák)? Vagy már attól is jó egy írás, ha egy valakire hat? Attól hat egy írás sok mindenkire, ha olyan ember írja, akinek van kredibilitása a tömegek előtt? Nem is akarok ezekben a kérdésekben elveszni, mert önmagában ez a kérdés, valamilyen belső hiány miatt merült fel.

Több akarok lenni.

Talán ez az a dolog, ami végig kísérte az életemet. És ez a többnek levés mindig máshogy jelent meg. Szerettem volna több barátot, szerettem volna több pénzt, szerettem volna nagyobb autót, szerettem volna több nyelvet beszélni, szerettem volna több diplomát, szerettem volna több km-t futni, gyalogolni, evezni… Amikor úgy éreztem, nem tudok több lenni egyik úton sem, hát ettem. Magamba akartam tömni az egész világot. Hogy több legyek. Több is lettem, kövérebb. Talán így jobban látja a világ, hogy több vagyok.

De ez a több nem volt jobb.

Így sportoltam, lefogytam, kevesebb lettem kilóban, de több lettem teljesítményben. Jobb lettem. Micsoda illúzió. Mert miközben jobb lettem teljesítményben, kevesebb lettem otthon. Ahogy a szellő hintáztatja az ágat, fenn, lenn…

De hova is akarok kilyukadni ezzel az egésszel? Hogy az akarás, milyen szinten tudja torzítani azt, ami bennem van. Egy pillanat alatt rántja el a figyelmet arról, ami én vagyok. Ki is vagyok én az írásban? Talán az, ami spontán jön belőlem. Tervezettség, szándék, hatni akarás nélkül. Felvállalva azt, hogy senki nem olvassa el, amit írok. Csak én. És ha elolvasom, szeretem, jó érzés egy pillanatra újra abban az érzésben lenni, amikor a gondolat megfogalmazódott. Miért, mert talán jó lesz azt látni, hogy akkor picit már odébb vagyok attól a gondolattól. Azóta picit több, picit jobb lettem.

És ha itt tartasz, akkor legalább 1 valaki elolvasta rajtam kívül. Köszi!

—
A cikk eredetileg a vendler.hu blogon jelent meg.