Hát persze. Persze érdemes tisztázni magát a kérdést is. Mit jelent a nagy pénz? Kinek mit. Neked mit? És mit jelent a nem növekedés. Ez talán már nehezebben megfogható, de számomra leegyszerűsítve azt, hogy nem a mennyiségi mutatókra fókuszálok, inkább a minőségi szempontok szerint fejlesztem a cégem. És hát ez is erősen szubjektív, hisz tudom-e nekem mi a minőség. Szóval tudom-e mennyi az annyi, ami elég és milyen az a jó, ami nekem jó? Persze ott van még az a kérdés, hogy hiszek-e abban, hogy az ami nekem jó, jó lesz-e másoknak is annyira, hogy meglegyen az annyi, amennyi elég. Nekem valahol ebből indul ki a slow business.

Annyira egyszerűek ezek a kérdések, de akkor, amikor céget indítasz, ritkán vannak kitéve az asztalra. Főleg azért, mert nehéz is ezekre a kérdésekre válaszolni. Ahogy nő az önbizalmunk, ahogy jönnek a sikerek, úgy tudnak változni a válaszok. Mint a kaszinóban, amikor nyerőben vagy. Miért hagynád abba, ha kétszer annyi is lehet. Vagy tízszer annyi! Ja, hogy esetleg ennek ára lesz? Heti 7 napi meló, meg némi stressz és hasonlók? Kit érdekel, ha a Forbes címlapján lehetek!

Akkor, amikor elindítottam a Games for Businesst, kiszámoltam azt az összeget, amit meg szeretnék vele keresni. Eldöntöttem, hogy ha azt elérem, befejezem. Befejeztem. Egy pipa már van.

Évek teltek el, szeretnék újra valami jót csinálni, valami olyan dolgot építeni, amivel hasznos lehetek, amivel valamilyen problémát meg tudok oldani mások életében is. Szóval, szeretnék hatással lenni. De céget építeni, főleg egy új céget, az rengeteg munka, szívás, fejleszteni, kockáztatni, befektetni, embert találni, kijavítani a hibákat, amiket az embereim okoznak, az időmet a rendszer működőképességének fenntartásába tenni, kijavítani a működési anomáliákat… mindezt ahelyett, hogy azt csinálnám, amit szeretek.

Na, ezt engedjük el. Szeretem az életemet úgy élni, ahogy most élem. Szerencsém van. Van időm arra és azokra, amit és akiket szeretek. Ér-e nekem annyit az egóm sikerekkel való simogatása, hogy erről lemondjak? Nem. Vágyom-e arra, hogy valamit alkossak? Igen. Akkor matekozzunk.

Szóval menjünk vissza az eredeti kérdésre. Mennyi az annyi? Ez az első dolog, amit szeretnék tisztán látni. Egész jól látom a havi kiadásaimat (kaja, lakhatás, gyerekek, ruha stb.), szóval ezt egyszer meg kell majd keresni. Átgondoltam, hogy milyen kiadásaim vannak általában évente, ami nem a szokásos kiadás (utazás, tervezett nagyobb dolog vétele) és arra is ránéztem, hogy az előttem álló 3-5 évben milyen nagy kiadás várható még (mondjuk autócsere). Ha ezt kiátlagolom, számolok valamennyi inflációval és tartalékkal, meg lehet határozni egy éves bevételi tervet. Szóval ez az az összeg, aminek mindenképp be kellene jönnie évente. Persze egy cég elindításához kockáztatnunk kell a saját pénzünket, ami egyébként kamatozhatna is a bankban. A kockázat miatt használok egy szorzót, így korrigálom a tervet. És akkor jön még egy dolog: a biztonságérzetem. Mekkora tartalékot szeretnék képezni? Ha biztonságban vagyok, akkor kicsit, ha félek a jövőtől, akkor nagyot. Szóval ezzel még megszorzom az összeget. Ez az, ami nekem elég.

És már most pörögnek a gondolatok: jó, és ha nekem kell egy spanyol tengerparti nyaraló? És ha nekem nem elég egy akármilyen autó, hanem kell egy luxusverda, vagy inkább kettő, mert az a tuti? Ezt te tudod. Csak tudd. Ha tudod, van lehetőséged mérlegelni, hogy tényleg kell-e, vagy elég-e esetleg bérelned időnként. Az is jól mutat az instán, na aggódj.

Én tudom, mennyi ez az összeg és nem is olyan nagy. Persze kinek-mi.

Amikor a G4B felvásárlási szerződés előttem volt, az egyik tulajdonos-társam azt mondta: ne add el, inkább vonj be befektetést, növekedj még pár évig és sokkal többért el tudod adni. Nem kellett több, elég volt, kiszálltam. Nem tudom, mi lett volna, ha nem adom el, de tudom, milyen most, hogy igen.

És persze a mennyi az annyi, amennyi elég az nem csak a pénzre vonatkozik. Mire vágysz a cégeddel? Nekem fontos volt az, hogy sokan dolgozzanak nekem. Biztosan fontosnak éreztem ettől magam. Hatalom. Az első alkalmazott, majd amikor 10 fölé értünk, aztán 20 és a végén karcoltuk a 35-öt. Tele volt az iroda, mindenhol ember, sőt még otthonról is dolgoztak páran. Nem tudtam nagyobb profitot termelni, mint előtte, mert 1-1 rossz hónap felzabálta az előtte megtermelt hasznot.

De láttam valami elképesztőt. 2010 körül találkoztam egy pasival, jó 10-15 évvel lehetett nálam idősebb, tehát kb. 50 lehetett. Budapesten egy puccos belvárosi épület földszintjén egy egyszerű kis irodában dumáltam vele. Próbáltam partnerséget építeni. Ketten dolgoztak a cégükben. Ő és a felesége. Akkor volt egymilliárd – bakker, ez most is elég durva – körüli a bevétele. Nagyvállalatoknak dolgozott, semmi politikai mutyi. Szóval ott volt az élő bizonyíték, van olyan megoldás, ahol nem kell sok ember és lehet nagy – szerintem elég nagy – pénzt csinálni.

Hosszú felvezetés, tudom. Sokat gondolkodom mostanában ezeken. Keresem azt a koncepciót, piaci megközelítést, ahol kijön a matek. De a számok önmagukban nem jelentenek semmit. Ott van az a kérdés, hogy milyen az íze az egésznek. Milyen az a minőség, amit megélek a cégben. Mik azok az értékek, amik mentén eldöntöm, elég jó-e nekem az, amit csinálok. Miért fontos ez nekem? Mert ez az elsődleges szempontja annak, hogy büszke tudok-e rá lenni. Hittel és örömtelin tudok-e róla mesélni, ki merek-e állni, ki akarok-e állni mások elé azzal, amit csinálok. Akkor is, ha esetleg a számok nem jönnek.

Számomra fontos ezt külön választani. A minőségi kérdések azok, amik alapján eldöntöm, csinálom-e, kockáztatok-e. Ha a számomra “elég jó” minőség nem fenntartható, nem akarom csinálni. Ezek után a mennyiségi kérdések azok, amik alapján eldöntöm, meddig tart a vállalkozás.

Mert egy vállalkozásnak az a dolga, hogy pénzt csináljon.

Mennyit? Amennyi elég, nem kell több. Mert a többnek valószínűleg magasabb az ára, mint az értéke az életemben.

Akkor meg minek?